Székesfehérvári Szív Egyesület
fejléckép

Velünk történt

Lecsófeszivál -2019

Részt vettünk a 2019-es Lecsófesztiválon!

„ XV. Fehérvári Lecsófőző Vigasság”

2019 szeptember 21., szombat megint a lecsófőzésről szólt Székesfehérváron, melyet az önkormányzat írt ki XV. alkalommal. A rendezvényen, melyen mi is részt vettünk, az idén is két asztalt foglaltunk le, számítva arra, hogy a régi megszokott csapattagokhoz, sok új tag is csatlakozik. Sajnos nem így lett. A csapatépítés az előkészületekkel kezdődött, de csak a megszokott arcokat láttam magam körül.

     A Polgármester úr és a Püspökatya korán reggel minket is ismerősökként üdvözölt a sátorállítás közben. Mivel ekkor még csak plusz 10fok volt szívesen koccintottak velünk, és szép napot kívánva tovább látogatták a résztvevőket.

     Az évek óta jól bevált csapaton ne változtass- így az idén is Magda Jocó főszakács főzte a napi menüt. Reggelire főtt virslit ettünk, hogy megalapozzuk a továbbiakat. Az első adag tojásos lecsó volt, de hamar kiderült, hogy mindenki nagyon éhes, mert igen hamar elfogyott. A második adag lecsót virslivel készítette Jocó. Ez egy kicsit csípős lett, de ennek se sokáig tudtunk ellen állni. Úgy kellett eldugni belőle, hogy jusson a zsűri elé is.

    Az igazi ezután jött!! Az idén „KÁVAI LECSÓT” főzött a főszakács, mely csülökkel, körömmel, tarhonyával, patiszonnal, burgonyával és egyéb finomságokkal készült.

    Mindhárom finomságot a kidíszített tálcán pirított zsemle ágyon vittük a zsűri elé. „Megkóstoltatik és finomnak találtatik” Végtelenül  szomorúak lettünk, mert a 110 zsűrizett étel közül minket a „szerencse malaca” nem talált meg, a korsóból nem húztak ki mint nyertesek egyike.

      Az vígasztal, hogy az égiek szép időt küldtek erre a napra a földre, az egyesületi tagok akik ellátogattak hozzánk, jól érezték magukat. Kár, hogy a felállított óriáskerékre nem jutottunk fel a hosszú sor miatt, de majd jövőre!

 

 Székesfehérvár 2019.09.21.  

                                                           Komjáthy György
                                                            Egyesület elnöke

 

Örömteli pillanatok a lecsófőzés közben




























* * * 


Fel↑